Bejelentkezés

Név:

Jelszó:

Címke: arculatkészítés
  • Arculatkészítés: Az online világban -akárcsak az üzleti életben- a gondosan megtervezett és megvalósított arculat legalább annyira fontos, mint a belső értékek, amiket megjelenít, hiszen a látogatók elsődlegesen ez alapján alkotnak véleményt a cégről.

    Ennek megfelelően az Awex egyik meghatározó tevékenységi köre, mely immár több mint fél évtizedes tapasztalatokra épít.
    Cégünk komplex tevékenységi köréből adódóan magában foglalja az arculattervezést, a grafikai elemek kivitelezését és a tartalom integrálását.

    Elengedhetetlen a tartalom, funkcionalitás és design testre szabott tervezése, hiszen ez képes kiemelni a vállalkozás egyedi vonásait, mely felkeltheti a megrendelők érdeklődését hozzájárulva ezzel vállalkozása sikeréhez.

    A vállalati weboldal vagy portál akkor felel meg a küldetésének, ha kiaknázza az elektronikus média kétirányú kommunikációjában rejlő lehetőségeket. A honlap így nemcsak a külvilág felé közöl információkat, hanem piackutató eszköz is lehet, ezért lényeges, hogy a honlap látogatóit hatékony navigáció mellett értékes, érdekes és naprakész információkkal lássa el (pl.: terméklista, árjegyzék folyamatos frissítése).

    Cégünk a weboldal elkészítésén túl vállalja annak további tartalmi karbantartását, folyamatos aktualizálását is igény szerint előre megbeszélt időpontokban vagy alkalmanként.

    Az Awex Önnel együttműködve tervezi meg és alakítja ki internetes arculatát, sőt akár logóját, levélpapírját is, amennyiben ilyennel még nem rendelkezik.
    Ellenkező esetben a weboldal kialakításakor alkalmazkodunk a már meglévő arculathoz az egységes megjelenés érdekében.

    Előzetes igényfelmérés alapján cégünk a következő weboldal tipusok elkészítését vállalja:
    • statikus weboldalak (cégbemutató, termékismertető, információs vagy promóciós honlap)
    • dinamikusan változó oldalak (vállalati portál, online áruház, fórum)
    • flash alapú oldalak (microsite, brand site egy márka, vagy termék népszerűsítésére)

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Portálkészítés : Az online világban -akárcsak az üzleti életben- a gondosan megtervezett és megvalósított arculat legalább annyira fontos, mint a belső értékek, amiket megjelenít, hiszen a látogatók elsődlegesen ez alapján alkotnak véleményt a cégről.

    Ennek megfelelően az Awex egyik meghatározó tevékenységi köre, mely immár több mint fél évtizedes tapasztalatokra épít.
    Cégünk komplex tevékenységi köréből adódóan magában foglalja az arculattervezést, a grafikai elemek kivitelezését és a tartalom integrálását.

    Elengedhetetlen a tartalom, funkcionalitás és design testre szabott tervezése, hiszen ez képes kiemelni a vállalkozás egyedi vonásait, mely felkeltheti a megrendelők érdeklődését hozzájárulva ezzel vállalkozása sikeréhez.

    A vállalati weboldal vagy portál akkor felel meg a küldetésének, ha kiaknázza az elektronikus média kétirányú kommunikációjában rejlő lehetőségeket. A honlap így nemcsak a külvilág felé közöl információkat, hanem piackutató eszköz is lehet, ezért lényeges, hogy a honlap látogatóit hatékony navigáció mellett értékes, érdekes és naprakész információkkal lássa el (pl.: terméklista, árjegyzék folyamatos frissítése).

    Cégünk a weboldal elkészítésén túl vállalja annak további tartalmi karbantartását, folyamatos aktualizálását is igény szerint előre megbeszélt időpontokban vagy alkalmanként.

    Az Awex Önnel együttműködve tervezi meg és alakítja ki internetes arculatát, sőt akár logóját, levélpapírját is, amennyiben ilyennel még nem rendelkezik.
    Ellenkező esetben a weboldal kialakításakor alkalmazkodunk a már meglévő arculathoz az egységes megjelenés érdekében.

    Előzetes igényfelmérés alapján cégünk a következő weboldal tipusok elkészítését vállalja:
    • statikus weboldalak (cégbemutató, termékismertető, információs vagy promóciós honlap)
    • dinamikusan változó oldalak (vállalati portál, online áruház, fórum)
    • flash alapú oldalak (microsite, brand site egy márka, vagy termék népszerűsítésére)

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • A Vár Étterem felkérésére készítettük el a Domino Pizza weboldalát, mely a nemrég megnyílt kisvárdai Tesco áruházban található.

    A teljes egészében Flash technológiával készült oldal, olyan interaktív megoldásokat tartalmaz, mint pl. az online pizzarendelés és a folyamatosan megújuló nyereményjáték.

    Az oldal navigálására stílusosan egy pizza ad lehetőséget, mely egyszerű mozgásokkal párosítva mutatja be a pizzériát, a nyereményjátékot és a gazdag étlapot.

    Az oldal folyamatos fejlesztés alatt áll, melyre további animációkat (pl. pohár mozgás) tervezünk .

    www.dominopizza.hu

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Domino Pizzéria
    Köszöntő

    Domino Pizzéria
    Pizzarendelés

    Domino Pizzéria
    Fotógaléria

  • Nyírszőlősi nemesítő, akit Magyarország egyik leghíresebb nemesítőjeként tartanak számon. 20 éve foglalkozik különböző virágok termesztésével. Kertjében megközelítőleg 3900 db virág, 1000 m2 területen 600 fajta található.

    A weboldal elkészítéséhez Flash, php, MySql, css és javascript technológiát alkalmaztunk.

    Cégünk feladata közé tartozott a hajzerkert.hu arculatának megvalósításán kívül a kereső optimalizálás, mely a megrendelő kérésére 11 kulcsszóval történt, valamint az oldalhoz tartozó marketing szöveg megírása és az online rendelés kivitelezése.

    Az oldal egyediségét tükrözi a feltöltött 3995 db fénykép, melyek a nemesítő saját kertjéből származnak. A szöveg és a fényképek szerzői jogvédelem alá tartoznak. A fotók háttérképként is letölthetőek, illetve lehetőség van képeslap küldésére is.

    www.iriszkert.hu

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    iriszkert
    Kezdőlap

    iriszkert
    Háttérképek

    iriszkert
    Elérhetőség

  • Az online világban -akárcsak az üzleti életben- a gondosan megtervezett és megvalósított arculat legalább annyira fontos, mint a belső értékek, amiket megjelenít, hiszen a látogatók elsődlegesen ez alapján alkotnak véleményt a cégről.

    Ennek megfelelően az Awex egyik meghatározó tevékenységi köre, mely immár több mint fél évtizedes tapasztalatokra épít.
    Cégünk komplex tevékenységi köréből adódóan magában foglalja az arculattervezést, a grafikai elemek kivitelezését és a tartalom integrálását.

    Elengedhetetlen a tartalom, funkcionalitás és design testre szabott tervezése, hiszen ez képes kiemelni a vállalkozás egyedi vonásait, mely felkeltheti a megrendelők érdeklődését hozzájárulva ezzel vállalkozása sikeréhez.

    A vállalati weboldal vagy portál akkor felel meg a küldetésének, ha kiaknázza az elektronikus média kétirányú kommunikációjában rejlő lehetőségeket. A honlap így nemcsak a külvilág felé közöl információkat, hanem piackutató eszköz is lehet, ezért lényeges, hogy a honlap látogatóit hatékony navigáció mellett értékes, érdekes és naprakész információkkal lássa el (pl.: terméklista, árjegyzék folyamatos frissítése).

    Cégünk a weboldal elkészítésén túl vállalja annak további tartalmi karbantartását, folyamatos aktualizálását is igény szerint előre megbeszélt időpontokban vagy alkalmanként.

    Az Awex Önnel együttműködve tervezi meg és alakítja ki internetes arculatát, sőt akár logóját, levélpapírját is, amennyiben ilyennel még nem rendelkezik.
    Ellenkező esetben a weboldal kialakításakor alkalmazkodunk a már meglévő arculathoz az egységes megjelenés érdekében.

    Előzetes igényfelmérés alapján cégünk a következő weboldal tipusok elkészítését vállalja:
    • statikus weboldalak (cégbemutató, termékismertető, információs vagy promóciós honlap)
    • dinamikusan változó oldalak (vállalati portál, online áruház, fórum)
    • flash alapú oldalak (microsite, brand site egy márka, vagy termék népszerűsítésére)

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Weblapkészítés: Az online világban -akárcsak az üzleti életben- a gondosan megtervezett és megvalósított arculat legalább annyira fontos, mint a belső értékek, amiket megjelenít, hiszen a látogatók elsődlegesen ez alapján alkotnak véleményt a cégről.