Bejelentkezés

Név:

Jelszó:

Címke: weboldal készítés
  • Honlapkészítés: Az online világban -akárcsak az üzleti életben- a gondosan megtervezett és megvalósított honlap legalább annyira fontos, mint a belső értékek, amiket megjelenít, hiszen a látogatók elsődlegesen ez alapján alkotnak véleményt a cégről.

    Ennek megfelelően az Awex egyik meghatározó tevékenységi köre, mely immár több mint fél évtizedes tapasztalatokra épít.
    Cégünk komplex tevékenységi köréből adódóan magában foglalja az arculattervezést, a grafikai elemek kivitelezését és a tartalom integrálását.

    Elengedhetetlen a tartalom, funkcionalitás és design testre szabott tervezése, hiszen ez képes kiemelni a vállalkozás egyedi vonásait, mely felkeltheti a megrendelők érdeklődését hozzájárulva ezzel vállalkozása sikeréhez.

    A vállalati honlap vagy portál akkor felel meg a küldetésének, ha kiaknázza az elektronikus média kétirányú kommunikációjában rejlő lehetőségeket. A honlap így nemcsak a külvilág felé közöl információkat, hanem piackutató eszköz is lehet, ezért lényeges, hogy a honlap látogatóit hatékony navigáció mellett értékes, érdekes és naprakész információkkal lássa el (pl.: terméklista, árjegyzék folyamatos frissítése).

    Cégünk a weboldal elkészítésén túl vállalja annak további tartalmi karbantartását, folyamatos aktualizálását is igény szerint előre megbeszélt időpontokban vagy alkalmanként.

    Az Awex Önnel együttműködve tervezi meg és alakítja ki internetes arculatát, sőt akár logóját, levélpapírját is, amennyiben ilyennel még nem rendelkezik.
    Ellenkező esetben a honlapkészítés kialakításakor alkalmazkodunk a már meglévő arculathoz az egységes megjelenés érdekében.

    Előzetes igényfelmérés alapján cégünk a következő honlap típusok elkészítését vállalja:
    • statikus weboldalak (cégbemutató, termékismertető, információs vagy promóciós honlap)
    • dinamikusan változó oldalak (vállalati portál, online áruház, fórum)
    • flash alapú oldalak (microsite, brand site egy márka, vagy termék népszerűsítésére)

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Egy honlap legyen gyors, áttekinthető, keresőkben jól megtalálható és természetesen szép!

    A honlap egy tükör. Sugallhat vidámságot vagy visszafogottságot, lehet extravagáns vagy elegáns. A lényeg az, hogy tükrözze a bemutatott személy vagy cég jellegzetes vonásait.

    Természetesen a külső még nem minden. A világháló adta lehetőségek teljeskörű kihasználáshoz olyan rejtett alkalmazásokra van szükség, melyek a háttérben tevékenykedve feldolgozzák az adatokat, elküldik a leveleket, figyelik a látogatók szokásait, egyszóval hatékonnyá és érdekessé teszik a honlapot.

    Mi elkészítjük az Ön igényeinek megfelelő honlapot!

    Önnek nincs más dolga, mint az előzetes megbeszélések során meghatározni számunkra a honlap stílusát és információtartalmát és mi gondoskodunk az oldalak elkészítéséről és későbbi rendszeres frissítéséről, valamint a domain név regisztrációról és a szerver bérlésről

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Íriszkert Íriszkert
    A nyírszőlősi Írisz Kertészet megbízásából nagyszabású online portált terveztünk és kiviteleztünk.

    Szibéria-Trans Szibéria-Trans v2
    CMS alapokra építettük a Szibéria-Trans új weboldalát.

    goodestate.eu goodestate.eu
    A hasznaltingatlan.com adatbázisára épülő, de új motorral rendelkező ingatlan kereső portál.

    Poncsák cukrászda Poncsák cukrászda
    A Poncsák Cukrászda megbízásából készítettünk egy Flash alapú weboldalt, melynek keretében feladatunk volt a cukrászda termékeinek bemutatása és népszerűsítése.

    Rétköz Takarékszövetkezet Rétköz Takarékszövetkezet
    A kisvárdai takarékszövetkezet oldala, melyben olyan páratlan megoldásokat alkalmaztunk, melyek egytől-egyig az ügyfelek igényeit szolgálják ki.

    Panorama Gambrinusz Panorama Gambrinusz
    A híres hajdúszoboszlói apartmanpark oldala.

    hasznatingatlan.com hasznatingatlan.com
    Dinamikusan fejlődő ingatlan adatbázis, melynek segítségével ingatlanokról adhatunk fel hírdetést vagy kereshetünk a számtalan szűkítési lehetőségek segítségével.

    Szenzor-De Kft. Szenzor-De Kft.
    Irodatechnikai eszközök és az ezekhez kapcsolodó anyagok, megoldások forgalmazásával foglalkozó kft.

    Domino Pizzéria Domino Pizzéria
    Egy meglehetősen exkluzív pizzéria a kisvárdai Tesco áruházban. A Flash weboldalt olyan funkciókkal láttuk el, mint pl. az online pizzarendelés.

    Várda Garden Kft. Várda Garden Kft.
    Magyarország egyik legnagyobb műtrágyákkal foglalkozó cégének a Flash alapú weboldala.

    Vár Étterem Vár Étterem v2
    A Vár Étterem másodjára tisztelt meg bennünket bizalmával, melynek során elkészítettünk egy php és Flash kombinációjú website-ot.

    Kamazker Kft. Kamazker Kft.
    Kamaz típusú gépjerművekhez tartozó alkatrészek kereskedésével foglalkozó cég.

    Inter-Group Inter-Group prezentációs CD
    Interactiv CD, mely az Inter-Group termékeit és szolgáltatásait hivatott hatékonyabban bemutatni.

    Szibéria-Trans Szibéria-Trans v1
    A közel 15 éve működő fuvarozó, szállítmányozó cég számára megterveztük és kiviteleztük a vállalat hivatalos website-ját.

    Inter-Group Inter-Group
    -

    Rutin96 könyvelői iroda Rutin96 könyvelői iroda
    Ez a Netdiver díjas, Flash és Html alapú könyvelői iroda oldala.

    Gold-Nudge Gold-Nudge
    Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb játékgép forgalmzójának weboldala.

    Vár Étterem Vár Étterem
    -

A kisvárdai Vár Éttermet több mint 10 éve ugyanaz az üzletvezetés irányítja, mely egy jól együttműködő csapatot tudhat magáénak. Cégünk 2002- ben készítette el az első weboldalát, s elégedettségüket tükrözi, hogy mára már a harmadik változatot készítettük el számukra. Az oldal tartalmához tartozik a hírlevél modul is, mely egy admin felület segítségével lehetőséget biztosít a tulajdonos számára, hogy ezen keresztül tájékoztassa látogatóit az aktuális információkról, illetve a folyamatosan frissített heti menüről. Az oldal elkészítésekor php, java scrpit, css, flash és html technológiát alkalmaztunk. A cég sikerességének és az oldal látogatottságának köszönhetően online megrendelés is található az oldalon.

A Vár Étterem továbbá megbízott bennünket a folyamatos kereső optimalizálással, mellyel a mai napon (2006.július 13.) az étterem szóra a GOOGLE keresőben elért helyezése 3.800.000 találatból a 4.

Az étterem 2005. ben új kirendeltséget nyitott. Létrehozta a Domino Pizzériát, mely oldalának elkészítésével a tulajdonos szintén minket bízott meg, ami tükrözi az elégedettségét. Az ehhez kapcsolódó esettanulmányt itt olvashatja el: Tovább a domino pizzia esettanulmányához Bővebb információt szeretnék a kereső optimalizálás menetéről Vár étterem weboldala.

A Vár Étterem tulajdonosa a következőt nyilatkozta: „A megbízhatóságukat tükrözi az is, hogy a heti menü frissítése pontos, ami egy étteremnél elengedhetetlenül fontos, mivel számos megrendelőnk van az internetről, főleg mióta azoknak is a kedvére vagyunk, aki a híres Schubert Norbi ételeit szeretnék fogyasztani. Az Awex Kft. figyelme mindenre kiterjed. Nemcsak igényesen dolgoznak, de rengeteg ötletük van a munkák megkönnyítésére. Kreatívak és sokoldalúak! Gondolok itt arra, hogy egy olyan megoldásrendszert készítettek számunkra, hogy amikor rendelésünk van az internetről, mi smst kapunk. Így bárhol legyenek a dolgozóink azonnal értesülnek az információról. Így nem szükséges külön ember alkalmazása a levelek figyelésére, mivel ehhez nem szükséges. Ez hatalmas segítség számunkra!”

Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Komoly ügyfelekkel rendelkező cég, mely nyomtatók, multi funkciós készülékek, pénztárgépek (és egyéb kellékanyagok) értékesítésével foglalkozik. Külön kiemelendő, hogy szolgáltatásai körébe tartozik a szervizelés is.

    Feladatunk volt egy olyan website tervezése és kivitelezése, amely bemutatja a Kft szolgáltatásait, termékeit, elérhetőségeit.

    Az oldalon működik egy regisztrációs felület, melynek segítségével a regisztrált ügyfelek bővebb információkat (pl. akciós termékek, árak) kapnak a különféle termékekről és szolgáltatásokról.

    www.szenzorde.hu

    Szenzor-De Kft.
    Home

    Szenzor-De Kft.
    Termékek

    Szenzor-De Kft.
    Elérhetőség

  • A Vár Étterem felkérésére készítettük el a Domino Pizza weboldalát, mely a nemrég megnyílt kisvárdai Tesco áruházban található.

    A teljes egészében Flash technológiával készült oldal, olyan interaktív megoldásokat tartalmaz, mint pl. az online pizzarendelés és a folyamatosan megújuló nyereményjáték.

    Az oldal navigálására stílusosan egy pizza ad lehetőséget, mely egyszerű mozgásokkal párosítva mutatja be a pizzériát, a nyereményjátékot és a gazdag étlapot.

    Az oldal folyamatos fejlesztés alatt áll, melyre további animációkat (pl. pohár mozgás) tervezünk .

    www.dominopizza.hu

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Domino Pizzéria
    Köszöntő

    Domino Pizzéria
    Pizzarendelés

    Domino Pizzéria
    Fotógaléria

  • Szibéria-Trans Szibéria-Trans v2
    CMS alapokra építettük a Szibéria-Trans új weboldalát.

    Poncsák cukrászda Poncsák cukrászda
    A Poncsák Cukrászda megbízásából készítettünk egy Flash alapú weboldalt, melynek keretében feladatunk volt a cukrászda termékeinek bemutatása és népszerűsítése.

    Panorama Gambrinusz Panorama Gambrinusz
    A híres hajdúszoboszlói apartmanpark oldala.

    Szenzor-De Kft. Szenzor-De Kft.
    Irodatechnikai eszközök és az ezekhez kapcsolodó anyagok, megoldások forgalmazásával foglalkozó kft.

    Domino Pizzéria Domino Pizzéria
    Egy meglehetősen exkluzív pizzéria a kisvárdai Tesco áruházban. A Flash weboldalt olyan funkciókkal láttuk el, mint pl. az online pizzarendelés.

    Várda Garden Kft. Várda Garden Kft.
    Magyarország egyik legnagyobb műtrágyákkal foglalkozó cégének a Flash alapú weboldala.

    Vár Étterem Vár Étterem v2
    A Vár Étterem másodjára tisztelt meg bennünket bizalmával, melynek során elkészítettünk egy php és Flash kombinációjú website-ot.

    Kamazker Kft. Kamazker Kft.
    Kamaz típusú gépjerművekhez tartozó alkatrészek kereskedésével foglalkozó cég.

    Szibéria-Trans Szibéria-Trans v1
    A közel 15 éve működő fuvarozó, szállítmányozó cég számára megterveztük és kiviteleztük a vállalat hivatalos website-ját.

    Inter-Group Inter-Group
    -

    Rutin96 könyvelői iroda Rutin96 könyvelői iroda
    Ez a Netdiver díjas, Flash és Html alapú könyvelői iroda oldala.

    Gold-Nudge Gold-Nudge
    Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb játékgép forgalmzójának weboldala.

    Vár Étterem Vár Étterem
    -

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Íriszkert Íriszkert
    A nyírszőlősi Írisz Kertészet megbízásából nagyszabású online portált terveztünk és kiviteleztünk.

    goodestate.eu goodestate.eu
    A hasznaltingatlan.com adatbázisára épülő, de új motorral rendelkező ingatlan kereső portál.

    Rétköz Takarékszövetkezet Rétköz Takarékszövetkezet
    A kisvárdai takarékszövetkezet oldala, melyben olyan páratlan megoldásokat alkalmaztunk, melyek egytől-egyig az ügyfelek igényeit szolgálják ki.

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Kisvárda impozáns étterme, mely 120 fős vendéglátó hellyel rendelkezik. Az étterem a város kiemelt helyén található a vár és a strand találkozásánál.
    Cégünk 2002-ben készítette el az étterem első weboldalát, s elégedettségüket tükrözi, hogy mára már a harmadik változatot készítettük el számukra.
    Azt a feladatot kaptuk, hogy az étterem folyamatosan megújuló étlap és heti menü kínálatát, valamint a real-time pizzarendelést megvalósítsuk.
    Az oldal tartalmához tartozik egy hírlevél modul is, mely egy admin felület segítségével lehetőséget biztosít a tulajdonos számára, hogy ezen keresztül tájékoztassa látogatóit az aktuális információkról, illetve a folyamatosan frissített heti menüről.

    Az oldal elkészítésekor php, Java Scrpit, css, Flash és Html technológiát alkalmaztunk.

    A cég sikerességének és a látogatottságnak köszönhetően online megrendelés is található az oldalon. A Vár Étterem továbbá megbízott bennünket a folyamatos kereső optimalizálással, melyel a mai napon (2006.július 13.) az étterem szóra a Google keresőben elért helyezése 3.800.000 találatból a 4.

    Az étterem 2005-ben új kirendeltséget nyitott. Létrehozta a Domino Pizzériát, mely oldalának elkészítésével a tulajdonos szintén minket bízott meg.

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    www.varetterem.hu
    Dimono Pizzéria esettanulmánya

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Vár Étterem
    Köszöntő

    Vár Étterem
    Elérhetőség

    A Trans-Gate KFT arculatának megalkotása, többek között logó és honlap tervezése volt a feladatunk.

    A cég Záhonytól 5 km-re található. Tevékenysége vámügyintézés és a hozzá kapcsolódó feladatok, valamint nagy értékű gépjárművek kereskedelmével foglalkozik, az ukrán, orosz és a német piacot célozva meg.

    Az ezt kiszolgáló weblap a vállalkozás ügyfeleit tájékoztatja aktuális árukészletéről.
    Az oldal 4 nyelven: Magyar, Angol, Német és Orosz nyelven érhető el.

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

A közel 15 éve működő fuvarozó, szállítmányozó cég számára megterveztük és kiviteleztük a vállalat hivatalos websiteját. A website egyrészt a vállalat iránt érdeklődő, másrészt a cég
működéséhez kapcsolódó tevékenységek kiszolgálását kívánja megcélozni.

A felhasználók a website - on információt találhatnak céljairól, működéséről, gépparkjáról, megbízásról továbbá folyamatosan tájékozódhatnak a cég fejlesztéseiről.

www.sziberia-trans.hu

Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Kisvárda impozáns étterme, mely 120 fős vendéglátó hellyel rendelkezik. Az étterem a város kiemelt helyén található a vár és a strand találkozásánál.
    Cégünk 2002-ben készítette el az étterem első weboldalát, s elégedettségüket tükrözi, hogy mára már a harmadik változatot készítettük el számukra.
    Azt a feladatot kaptuk, hogy az étterem folyamatosan megújuló étlap és heti menü kínálatát, valamint a real-time pizzarendelést megvalósítsuk.
    Az oldal tartalmához tartozik egy hírlevél modul is, mely egy admin felület segítségével lehetőséget biztosít a tulajdonos számára, hogy ezen keresztül tájékoztassa látogatóit az aktuális információkról, illetve a folyamatosan frissített heti menüről.

    Az oldal elkészítésekor php, Java Scrpit, css, Flash és Html technológiát alkalmaztunk.

    A cég sikerességének és a látogatottságnak köszönhetően online megrendelés is található az oldalon. A Vár Étterem továbbá megbízott bennünket a folyamatos kereső optimalizálással, melyel a mai napon (2006.július 13.) az étterem szóra a Google keresőben elért helyezése 3.800.000 találatból a 4.

    Az étterem 2005-ben új kirendeltséget nyitott. Létrehozta a Domino Pizzériát, mely oldalának elkészítésével a tulajdonos szintén minket bízott meg.

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    www.varetterem.hu
    Dimono Pizzéria esettanulmánya

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Vár Étterem
    Köszöntő

    Vár Étterem
    Elérhetőség

  • Komoly ügyfelekkel rendelkező cég, mely nyomtatók, multi funkciós készülékek, pénztárgépek (és egyéb kellékanyagok) értékesítésével foglalkozik. Külön kiemelendő, hogy szolgáltatásai körébe tartozik a szervizelés is.

    Feladatunk volt egy olyan website tervezése és kivitelezése, amely bemutatja a Kft szolgáltatásait, termékeit, elérhetőségeit.

    Az oldalon működik egy regisztrációs felület, melynek segítségével a regisztrált ügyfelek bővebb információkat (pl. akciós termékek, árak) kapnak a különféle termékekről és szolgáltatásokról.

    www.szenzorde.hu

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Szenzor-De Kft.
    Home

    Szenzor-De Kft.
    Termékek

    Szenzor-De Kft.
    Elérhetőség

    A kisvárdai Vár Éttermet több mint 10 éve ugyanaz az üzletvezetés irányítja, mely egy jól együttműködő csapatot tudhat magáénak. Cégünk 2002- ben készítette el az első weboldalát, s elégedettségüket tükrözi, hogy mára már a harmadik változatot készítettük el számukra. Az oldal tartalmához tartozik a hírlevél modul is, mely egy admin felület segítségével lehetőséget biztosít a tulajdonos számára, hogy ezen keresztül tájékoztassa látogatóit az aktuális információkról, illetve a folyamatosan frissített heti menüről. Az oldal elkészítésekor php, java scrpit, css, flash és html technológiát alkalmaztunk. A cég sikerességének és az oldal látogatottságának köszönhetően online megrendelés is található az oldalon.

    A Vár Étterem továbbá megbízott bennünket a folyamatos kereső optimalizálással, mellyel a mai napon (2006.július 13.) az étterem szóra a GOOGLE keresőben elért helyezése 3.800.000 találatból a 4.

    Az étterem 2005. ben új kirendeltséget nyitott. Létrehozta a Domino Pizzériát, mely oldalának elkészítésével a tulajdonos szintén minket bízott meg, ami tükrözi az elégedettségét. Az ehhez kapcsolódó esettanulmányt itt olvashatja el: Tovább a domino pizzia esettanulmányához Bővebb információt szeretnék a kereső optimalizálás menetéről Vár étterem weboldala.

    A Vár Étterem tulajdonosa a következőt nyilatkozta: „A megbízhatóságukat tükrözi az is, hogy a heti menü frissítése pontos, ami egy étteremnél elengedhetetlenül fontos, mivel számos megrendelőnk van az internetről, főleg mióta azoknak is a kedvére vagyunk, aki a híres Schubert Norbi ételeit szeretnék fogyasztani. Az Awex Kft. figyelme mindenre kiterjed. Nemcsak igényesen dolgoznak, de rengeteg ötletük van a munkák megkönnyítésére. Kreatívak és sokoldalúak! Gondolok itt arra, hogy egy olyan megoldásrendszert készítettek számunkra, hogy amikor rendelésünk van az internetről, mi smst kapunk. Így bárhol legyenek a dolgozóink azonnal értesülnek az információról. Így nem szükséges külön ember alkalmazása a levelek figyelésére, mivel ehhez nem szükséges. Ez hatalmas segítség számunkra!”

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Atlantika Atlantika Vizi Vidámpark
    Az Atlantika Vizi Vidámpark felkérésére készítettünk el egy portál oldalt, ahol a kedves látogatók kaphatnak teljeskörű tájékoztatást a viziparkról

    Szibéria-Trans Szibéria-Trans v2
    CMS alapokra építettük a Szibéria-Trans új weboldalát.

    Poncsák cukrászda Poncsák cukrászda
    A Poncsák Cukrászda megbízásából készítettünk egy Flash alapú weboldalt, melynek keretében feladatunk volt a cukrászda termékeinek bemutatása és népszerűsítése.

    Panorama Gambrinusz Panorama Gambrinusz
    A híres hajdúszoboszlói apartmanpark oldala.

    Szenzor-De Kft. Szenzor-De Kft.
    Irodatechnikai eszközök és az ezekhez kapcsolodó anyagok, megoldások forgalmazásával foglalkozó kft.

    Domino Pizzéria Domino Pizzéria
    Egy meglehetősen exkluzív pizzéria a kisvárdai Tesco áruházban. A Flash weboldalt olyan funkciókkal láttuk el, mint pl. az online pizzarendelés.

    Várda Garden Kft. Várda Garden Kft.
    Magyarország egyik legnagyobb műtrágyákkal foglalkozó cégének a Flash alapú weboldala.

    Vár Étterem Vár Étterem v2
    A Vár Étterem másodjára tisztelt meg bennünket bizalmával, melynek során elkészítettünk egy php és Flash kombinációjú website-ot.

    Kamazker Kft. Kamazker Kft.
    Kamaz típusú gépjerművekhez tartozó alkatrészek kereskedésével foglalkozó cég.

    Szibéria-Trans Szibéria-Trans v1
    A közel 15 éve működő fuvarozó, szállítmányozó cég számára megterveztük és kiviteleztük a vállalat hivatalos website-ját.

    Inter-Group Inter-Group
    -

    Rutin96 könyvelői iroda Rutin96 könyvelői iroda
    Ez a Netdiver díjas, Flash és Html alapú könyvelői iroda oldala.

    Gold-Nudge Gold-Nudge
    Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb játékgép forgalmzójának weboldala.

    Vár Étterem Vár Étterem
    -

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Atlantika Atlantika Vizi Vidámpark
    Az Atlantika Vizi Vidámpark felkérésére készítettünk el egy portál oldalt, ahol a kedves látogatók kaphatnak teljeskörű tájékoztatást a viziparkról

    Íriszkert Íriszkert
    A nyírszőlősi Írisz Kertészet megbízásából nagyszabású online portált terveztünk és kiviteleztünk.

    Szibéria-Trans Szibéria-Trans v2
    CMS alapokra építettük a Szibéria-Trans új weboldalát.

    goodestate.eu goodestate.eu
    A hasznaltingatlan.com adatbázisára épülő, de új motorral rendelkező ingatlan kereső portál.

    Poncsák cukrászda Poncsák cukrászda
    A Poncsák Cukrászda megbízásából készítettünk egy Flash alapú weboldalt, melynek keretében feladatunk volt a cukrászda termékeinek bemutatása és népszerűsítése.

    Rétköz Takarékszövetkezet Rétköz Takarékszövetkezet
    A kisvárdai takarékszövetkezet oldala, melyben olyan páratlan megoldásokat alkalmaztunk, melyek egytől-egyig az ügyfelek igényeit szolgálják ki.

    Panorama Gambrinusz Panorama Gambrinusz
    A híres hajdúszoboszlói apartmanpark oldala.

    hasznatingatlan.com hasznatingatlan.com
    Dinamikusan fejlődő ingatlan adatbázis, melynek segítségével ingatlanokról adhatunk fel hírdetést vagy kereshetünk a számtalan szűkítési lehetőségek segítségével.

    Szenzor-De Kft. Szenzor-De Kft.
    Irodatechnikai eszközök és az ezekhez kapcsolodó anyagok, megoldások forgalmazásával foglalkozó kft.

    Domino Pizzéria Domino Pizzéria
    Egy meglehetősen exkluzív pizzéria a kisvárdai Tesco áruházban. A Flash weboldalt olyan funkciókkal láttuk el, mint pl. az online pizzarendelés.

    Várda Garden Kft. Várda Garden Kft.
    Magyarország egyik legnagyobb műtrágyákkal foglalkozó cégének a Flash alapú weboldala.

    Vár Étterem Vár Étterem v2
    A Vár Étterem másodjára tisztelt meg bennünket bizalmával, melynek során elkészítettünk egy php és Flash kombinációjú website-ot.

    Kamazker Kft. Kamazker Kft.
    Kamaz típusú gépjerművekhez tartozó alkatrészek kereskedésével foglalkozó cég.

    Inter-Group Inter-Group prezentációs CD
    Interactiv CD, mely az Inter-Group termékeit és szolgáltatásait hivatott hatékonyabban bemutatni.

    Szibéria-Trans Szibéria-Trans v1
    A közel 15 éve működő fuvarozó, szállítmányozó cég számára megterveztük és kiviteleztük a vállalat hivatalos website-ját.

    Inter-Group Inter-Group
    -

    Rutin96 könyvelői iroda Rutin96 könyvelői iroda
    Ez a Netdiver díjas, Flash és Html alapú könyvelői iroda oldala.

    Gold-Nudge Gold-Nudge
    Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb játékgép forgalmzójának weboldala.

    Vár Étterem Vár Étterem
    -

  • Cégünk a CMS rendszert úgy alakította ki, hogy Ön könnyen átlátható modulokból tudja összerakni weboldalát.

    Alapmodulok az AWEX CMS rendszerben:

    • Gyors szerkeszthetőség
    • Cikkek feltöltése
    • Képek feltöltése
    • Dokumentum feltöltése
    • Korlátlan számú aloldalak
    • Sorrendek módosítása
    • 4 szintű menü
    • 1 admin felhasználó
    • Idegen nyelvű oldalak
    • Sitemap

    További csomagok:

    CMS modul 2

    Alapfunkciók +

    • Description hozzáadása minden aloldalhoz - Gyorslink hozzáadása
    • Hírlevél küldés
    • Hírlevelek adminisztrációja
    • Hírlevél visszacsatolás - Megtekintések száma
    • Hírlevél csoportok száma 3
    • Korlátlan űrlapkezelő form mezők
    • Formok beszúrása

    CMS modul 3

    Alapfunkciók + CMS modul2 +

    • Védett oldalak
    • Webshop
    • Akciók kezelése - a beállított aloldalakon a feltöltött akciók megjelennek.

  • Egy weboldal legyen gyors, áttekinthető, keresőkben jól megtalálható és természetesen szép!

    A weboldal egy tükör. Sugallhat vidámságot vagy visszafogottságot, lehet extravagáns vagy elegáns. A lényeg az, hogy tükrözze a bemutatott személy vagy cég jellegzetes vonásait.

    Természetesen a külső még nem minden. A világháló adta lehetőségek teljeskörű kihasználáshoz olyan rejtett alkalmazásokra van szükség, melyek a háttérben tevékenykedve feldolgozzák az adatokat, elküldik a leveleket, figyelik a látogatók szokásait, egyszóval hatékonnyá és érdekessé teszik a honlapot.

    Mi elkészítjük az Ön igényeinek megfelelő honlapot!

    Önnek nincs más dolga, mint az előzetes megbeszélések során meghatározni számunkra a weboldal stílusát és információtartalmát és mi gondoskodunk az weboldalak elkészítéséről és későbbi rendszeres frissítéséről, valamint a domain név regisztrációról és a szerver bérlésről

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Az online világban -akárcsak az üzleti életben- a gondosan megtervezett és megvalósított arculat legalább annyira fontos, mint a belső értékek, amiket megjelenít, hiszen a látogatók elsődlegesen ez alapján alkotnak véleményt a cégről.

    Ennek megfelelően az Awex egyik meghatározó tevékenységi köre, mely immár több mint fél évtizedes tapasztalatokra épít.
    Cégünk komplex tevékenységi köréből adódóan magában foglalja az arculattervezést, a grafikai elemek kivitelezését és a tartalom integrálását.

    Elengedhetetlen a tartalom, funkcionalitás és design testre szabott tervezése, hiszen ez képes kiemelni a vállalkozás egyedi vonásait, mely felkeltheti a megrendelők érdeklődését hozzájárulva ezzel vállalkozása sikeréhez.

    A vállalati weboldal vagy portál akkor felel meg a küldetésének, ha kiaknázza az elektronikus média kétirányú kommunikációjában rejlő lehetőségeket. A honlap így nemcsak a külvilág felé közöl információkat, hanem piackutató eszköz is lehet, ezért lényeges, hogy a honlap látogatóit hatékony navigáció mellett értékes, érdekes és naprakész információkkal lássa el (pl.: terméklista, árjegyzék folyamatos frissítése).

    Cégünk a weboldal elkészítésén túl vállalja annak további tartalmi karbantartását, folyamatos aktualizálását is igény szerint előre megbeszélt időpontokban vagy alkalmanként.

    Az Awex Önnel együttműködve tervezi meg és alakítja ki internetes arculatát, sőt akár logóját, levélpapírját is, amennyiben ilyennel még nem rendelkezik.
    Ellenkező esetben a weboldal kialakításakor alkalmazkodunk a már meglévő arculathoz az egységes megjelenés érdekében.

    Előzetes igényfelmérés alapján cégünk a következő weboldal tipusok elkészítését vállalja:
    • statikus weboldalak (cégbemutató, termékismertető, információs vagy promóciós honlap)
    • dinamikusan változó oldalak (vállalati portál, online áruház, fórum)
    • flash alapú oldalak (microsite, brand site egy márka, vagy termék népszerűsítésére)

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Képzelje el hogy egy színvonalas honlapja van amit egy böngésző segítségével bárhol a világon módosíthat 100%-ban. Betaníthatjuk kollégáit, PR szakembereit vagy titkárnőjét akik játszva töltik fel a tartalmakat a weboldalra.

    A weboldal tartalomkezelő rendszer egy adminisztrációs felületet biztosít a honlapon hogy Ön új menüpontokat készítsen a weboldalra, új tartalmakat töltsön fel vagy képeket hang vagy videó anyagot tegyen közzé a weboldalon.

    A weboldalhoz választható keresőmarketing és kereső optimalizálás szolgáltatásunkkal megnöveljük az Ön látogatottságát, hogy még több ügyfél találja meg az interneten. Így növeljük az ön bevételét egy ingyenes reklám lehetőséggel.

  • Az online világban -akárcsak az üzleti életben- a gondosan megtervezett és megvalósított arculat legalább annyira fontos, mint a belső értékek, amiket megjelenít, hiszen a látogatók elsődlegesen ez alapján alkotnak véleményt a cégről.

    Ennek megfelelően az Awex egyik meghatározó tevékenységi köre, mely immár több mint fél évtizedes tapasztalatokra épít.
    Cégünk komplex tevékenységi köréből adódóan magában foglalja az arculattervezést, a grafikai elemek kivitelezését és a tartalom integrálását.

    Elengedhetetlen a tartalom, funkcionalitás és design testre szabott tervezése, hiszen ez képes kiemelni a vállalkozás egyedi vonásait, mely felkeltheti a megrendelők érdeklődését hozzájárulva ezzel vállalkozása sikeréhez.

    A vállalati weboldal vagy portál akkor felel meg a küldetésének, ha kiaknázza az elektronikus média kétirányú kommunikációjában rejlő lehetőségeket. A honlap így nemcsak a külvilág felé közöl információkat, hanem piackutató eszköz is lehet, ezért lényeges, hogy a honlap látogatóit hatékony navigáció mellett értékes, érdekes és naprakész információkkal lássa el (pl.: terméklista, árjegyzék folyamatos frissítése).

    Cégünk a weboldal elkészítésén túl vállalja annak további tartalmi karbantartását, folyamatos aktualizálását is igény szerint előre megbeszélt időpontokban vagy alkalmanként.

    Az Awex Önnel együttműködve tervezi meg és alakítja ki internetes arculatát, sőt akár logóját, levélpapírját is, amennyiben ilyennel még nem rendelkezik.
    Ellenkező esetben a weboldal kialakításakor alkalmazkodunk a már meglévő arculathoz az egységes megjelenés érdekében.

    Előzetes igényfelmérés alapján cégünk a következő weboldal tipusok elkészítését vállalja:
    • statikus weboldalak (cégbemutató, termékismertető, információs vagy promóciós honlap)
    • dinamikusan változó oldalak (vállalati portál, online áruház, fórum)
    • flash alapú oldalak (microsite, brand site egy márka, vagy termék népszerűsítésére)

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • A kisvárdai Rétköz Takarék Szövetkezet cégünket kérte fel egy felhasználóbarát weboldal elkészítésére és annak karbantartására.

    Az oldal egyediségéhez tartozik a Hitel kalkulátor, mely által a látogatónak lehetősége van választani a különböző hitelek közül, s mely segítségével könnyedén kiszámíthatja a 3 hónaptól 20 évi törlesztés összegét Ft, €, illetve Svájci frank alapú hitel estén.

    A Hitel kalkulátor 99,5%.os pontossággal működik!

    Továbbá a honlap rendelkezik hírlevél modullal, mely egy admin felület segítségével lehetőséget biztosít az oldalra feliratkozottak számára történő tájékoztatás küldésére.

    Cégünk biztosítja a weboldal tárhely, valamint folyamatos kereső optimalizálást folytat. A megrendelő kérésére 15 kulcsszóra történt az optimalizálás, mely eredményeként a Google, illetve Tango keresőkben az első helyet tudhatja magáénak.
    (Az adat 2006. július 13-ai)

    Technológia: MySql + php + Html
    www.awex.hu/retkoztakarek

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Rétköz Takarékszövetkezet
    Home
    Rétköz Takarékszövetkezet

    Hitelek szekció

    Rétköz Takarékszövetkezet
    Elérhetőség

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye neves cukrászdájának az elkészítése volt a feladatunk.
    A weboldal készítésénél feladatul kaptuk a látványos megjelenést, valamint az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz tartozó hírlevél adminisztráció megtervezését.

    A cukrászda weboldalán a látogató megtalálhatja a fagylalt, sütemény, torta kínálatot, valamint a képgaléria menüpontban megtekintheti a tortákról készült fényképeket is. Az elkészült fényképeket folyamatosan frissítjük a honlapon.

    www.poncsakcukraszda.hu

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Poncsák Cukrászda
    Köszöntő

    Poncsák Cukrászda
    Termékek

    Poncsák Cukrászda
    Elérhetőség

  • Az Inter-Group első "bemutatkozó" weboldala Flash és php technológiával készült. Célunk volt, hogy megismertessük ügyfeleinkkel szolgáltatásainkat és offline / online megoldásainkat.

    Egyre nagyobb igény mutatkozott az online számítógép vásárlásra, így lett fejlesztve az oldalra egy olyan interaktív felület, ahol a vásárlók könnyedén tudtak rendelni számítástechnikai eszközöket egy meghatározott régión belül.

    A folyamatosan bővülő információmennyiség egyszerűbb megjelenítése érdekében váltotta fel a jelenleg site az Inter-Group első oldalát.

    www.awex.hu/intergroup

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Inter-Group
    Home

    Inter-Group
    Hardver ismertetés

    Inter-Group
    Esettanulmany

Mind megjelenésben, mind tartalomban igazodtunk a már meglévő promóciós anyagokhoz, így készítettünk el egy olyan Flash alapú site - ot, mely a közkedvelt egyterű legfontosabb paramétereit és felszereltségeit mutatja be.

Legnagyobb hangsúlyt a fotóanyagra fektettük, s így hoztunk létre egy galéria oldalt és egy úgynevezett slideshow - t, melyben egy különleges navigációval lépkedhetünk a fotók között; a képek dinamikus váltakozása, megjelenése az egér jobbra-balra való mozgatása révén valósul meg.

Az oldal a hazai szakma elismerésén túl számos nemzetközi díjban is részesült: E-Creative Awards, DOPE Awards.

Az oldal sikerét a hetente több száz látogató is bizonyítja, illetve a hazai és külföldi pozitív visszajelzések.

Ford Focus C-MAX weboldala

Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • Az online világban -akárcsak az üzleti életben- a gondosan megtervezett és megvalósított arculat legalább annyira fontos, mint a belső értékek, amiket megjelenít, hiszen a látogatók elsődlegesen ez alapján alkotnak véleményt a cégről.

    Ennek megfelelően az Awex egyik meghatározó tevékenységi köre, mely immár több mint fél évtizedes tapasztalatokra épít.
    Cégünk komplex tevékenységi köréből adódóan magában foglalja az arculattervezést, a grafikai elemek kivitelezését és a tartalom integrálását.

    Elengedhetetlen a tartalom, funkcionalitás és design testre szabott tervezése, hiszen ez képes kiemelni a vállalkozás egyedi vonásait, mely felkeltheti a megrendelők érdeklődését hozzájárulva ezzel vállalkozása sikeréhez.

    A vállalati weboldal vagy portál akkor felel meg a küldetésének, ha kiaknázza az elektronikus média kétirányú kommunikációjában rejlő lehetőségeket. A honlap így nemcsak a külvilág felé közöl információkat, hanem piackutató eszköz is lehet, ezért lényeges, hogy a honlap látogatóit hatékony navigáció mellett értékes, érdekes és naprakész információkkal lássa el (pl.: terméklista, árjegyzék folyamatos frissítése).

    Cégünk a weboldal elkészítésén túl vállalja annak további tartalmi karbantartását, folyamatos aktualizálását is igény szerint előre megbeszélt időpontokban vagy alkalmanként.

    Az Awex Önnel együttműködve tervezi meg és alakítja ki internetes arculatát, sőt akár logóját, levélpapírját is, amennyiben ilyennel még nem rendelkezik.
    Ellenkező esetben a weboldal kialakításakor alkalmazkodunk a már meglévő arculathoz az egységes megjelenés érdekében.

    Előzetes igényfelmérés alapján cégünk a következő honlap típusok elkészítését vállalja:
    • statikus weboldalak (cégbemutató, termékismertető, információs vagy promóciós honlap)
    • dinamikusan változó oldalak (vállalati portál, online áruház, fórum)
    • flash alapú oldalak (microsite, brand site egy márka, vagy termék népszerűsítésére)

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

  • A Várda-Garden cégcsoport a műtrágya forgalmazásában, csomagolás és tárolás, raktározás területén nyújt magas szintű szolgáltatásokat.

    Az általunk készített honlapot, csakúgy, mint a céget a mérnöki precizitás, a visszafogott, de dinamikus megbízhatóság, a klasszikus, de bizonyos elemeiben formabontó megjelenés jellemzi.

    Ezen oldal is több nyelven érhető el, melyek a Magyar, Angol és Orosz. Ezen kívül az oldalra való belépés előtt lehetőség van a cég részéről készített reklámfilm letöltésére, melyet a TV2 és a Duna Tv csatornákon voltak megtekinthetők.

    www.vardagarden.hu

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Várda-Garden
    Home

    Várda-Garden
    Fotók szekció

    Várda-Garden
    Elérhetőség

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye neves cukrászdájának az elkészítése volt a feladatunk.
    A weboldal készítésénél feladatul kaptuk a látványos megjelenést, valamint az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz tartozó hírlevél adminisztráció megtervezését.

    A cukrászda weboldalán a látogató megtalálhatja a fagylalt, sütemény, torta kínálatot, valamint a képgaléria menüpontban megtekintheti a tortákról készült fényképeket is. Az elkészült fényképeket folyamatosan frissítjük a honlapon.

    www.poncsakcukraszda.hu

    Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Poncsák Cukrászda
    Köszöntő

    Poncsák Cukrászda
    Termékek

    Poncsák Cukrászda
    Elérhetőség

  • Az Inter-Group első "bemutatkozó" weboldala Flash és php technológiával készült. Célunk volt, hogy megismertessük ügyfeleinkkel szolgáltatásainkat és offline / online megoldásainkat.

    Egyre nagyobb igény mutatkozott az online számítógép vásárlásra, így lett fejlesztve az oldalra egy olyan interaktív felület, ahol a vásárlók könnyedén tudtak rendelni számítástechnikai eszközöket egy meghatározott régión belül.

    A folyamatosan bővülő információmennyiség egyszerűbb megjelenítése érdekében váltotta fel a jelenleg site az Inter-Group első oldalát.

    www.awex.hu/intergroup

    Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Inter-Group
    Home

    Inter-Group
    Hardver ismertetés

    Inter-Group
    Esettanulmany

Szabolcs megye egyik legnagyobb játékgép forgalmzó weboldala.

Az érdeklődők megtekinthetik a forgalmazott játékgépeket.

www.goldnudge.hu

Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

Mind megjelenésben, mind tartalomban igazodtunk a már meglévő promóciós anyagokhoz, így készítettünk el egy olyan Flash alapú site - ot, mely a közkedvelt egyterű legfontosabb paramétereit és felszereltségeit mutatja be.

Legnagyobb hangsúlyt a fotóanyagra fektettük, s így hoztunk létre egy galéria oldalt és egy úgynevezett slideshow - t, melyben egy különleges navigációval lépkedhetünk a fotók között; a képek dinamikus váltakozása, megjelenése az egér jobbra-balra való mozgatása révén valósul meg.

Az oldal a hazai szakma elismerésén túl számos nemzetközi díjban is részesült: E-Creative Awards, DOPE Awards.

Az oldal sikerét a hetente több száz látogató is bizonyítja, illetve a hazai és külföldi pozitív visszajelzések.

Ford Focus C-MAX weboldala

Az esettanulmány letölthető .doc illetve .pdf formátumba is.

Ami a honlap készítéshez kapcsolódik:

    Honlap a különböző keresőkben határozott kulcsszó találati listában. Keresőmarketing + honlap kereső optimalizáció akár teljes PHP program módosítással és rendszer áttervezéssel. Kulcsszó választás és promóció. Lépjen be az első oldalon és legyen sikeres !

    Nagyobb látogatottság! Nagyobb látogatószám! Nagyobb bevétel!

    Honlap készítés közben figyelünk az oldalak felépítésére és így még nagyobb látogatottságot érhetünk el.

    Keresőmarketing optimalizáció

    Lehetséges hogy profi flash-es vagy grafikus weboldallal rendelkezik DE valószínü nem figyeltek oda a keresőmarketing szabályaira. Így egy kisebb cég magasan felül fogja múlni az ön bevételét. Fontos a meglévő oldalak kereső optimalizáiójáról gondolkozni. Ez egy olyan kiadás ami rövid időn belül meg is térül önnek, jövedelmezővé válik.
    Optimalizáció lépésekben

    1. Először az egész rendszert feltérképezzük és megkeressük a fő hibákat.

    2. A hibákat javítjuk és bővítjük az oldalt keresőmarketing módszerek által javasolt funkciókkal, beállításokkal.

    3. A minimálisra csökkentjük a grafika mennyiségét és ahol tudunk szöveggel dolgozunk, figyelembe véve a szövegkörnyezet és grafika harmóniáját.

    4. A flash és javascript elemeket, ha tehetjük, és felesleges, töröljük a rendszerből.

    5. A kért kulcs szavakat elhelyezzük a kiemelt fontosságú pozíciókban.
    Kit érhet el ezzel a lépéssel??

    Az olyan vevőket akik abban a pillanatban azt a megoldást, terméket vagy szolgáltatást szeretnék megvásárolni, igénybe venni. 100%-osan előtérbe kerül az oldala és tiszta látogatószámot kap, ami alatt azt értjük hogy a látogató az ön termékére keresett rá és ez már 80% siker!

    JOBB EREDMÉNYT IGÉRÜNK!

    A nagy keresőmarketing vállalkozások nem csak önmagukat teszik látogatottá - sokkal fontosabbak - ezek a cégek mindent ismertebbé és sikeresebbé tesznek amihez hozzáérnek."

    Amikor órákat tölt a fitnesz teremben és impozáns izmokat fejleszt, nem lenne butaság nem megmutatni őket? Ugyanez a helyzet a weboldalakkal! Manapság a honlapokat elkészítik és semmi erőfeszítést sem fordítanak arra, hogy az oldal könnyen megtalálható legyen.

    Mi haszna a honlapjának ha senki nem nézi?

    Mi haszna, ha ön nem mutatja meg a nagy világnak hogy LÉTEZEM és EZZEL FOGLALKOZOM!
    JOBB EREDMÉNYT IGÉRÜNK!

    Amikor az üzletben megszületik a döntés az új termék piacra kerül, a piaci pozíció a legfontosabb kérdés. Nem számít milyen jó, olcsó vagy márkás a termék, ha ön a Északi sark mellett nyitja meg üzletét. Biztos bukás!

    Az érem másik oldala, hogy sok cég még a legkisebbek is jobb eladást mutatnak fel mint ön, mivel ők a piactéren nyitottak boltot. A vásárlók a piactéren könnyen megtalálják terméket és meg is vásárolják.

    Mi olyan honlapokat készítünk amit a keresők elsők között megtalálnak. A keresőmarketing alapjai segíteni fogják az ön termékének ismertségét, sikerét. Ha rákeres a termék nevére biztosan ott fogja magát is találni az élvonalban!

    Elégedetlen Honlapjával? Még nincs honlapja?
    Bízza meg cégünket honlapkészítéssel, és mi kereső optimalizálást adunk ajándékba Önnek.

    További információ ügyfélszolgálatunkon.